Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Logika 2

2014.04.26

1. Cukorkás dobozok

0cuk.jpeg

    Valaki a következő fejtörőt játsza a barátaival. Négy doboz mindegyikébe rak 3-3 darab cukorkát. Minden cukorka vagy piros vagy kék szinű, és a kék cukorkák száma mindegyik dobozban más. Továbbá mindegyik dobozban van egy cetli, amelyik elárulja, hogy hány kék cukorka van a dobozban. A cetlik azonban összekeveredtek és mindegyik rossz dobozban van. Mindenki kap egy dobozt, és kivehet a dobozból két darab cukorkát találomra, majd meg kell mondania, hogy milyen színű a harmadik cukorka. Az első ember, aki kinyitja a dobozát, két kék cukorkát vesz ki, és rögtön meg is tudja mondani, hogy milyen színű a harmadik cukorka. A második doboz tulajdonosa egy piros és egy kék cukorkát vesz ki, és ő is meg tudja mondani a harmadik cukorka színét. A harmadik próbálkozó két pirosat vesz ki a dobozából, azonban nem tudja megmondani, hogy milyen színű a harmadik cukorka. Végül a legutolsó anélkül, hogy kivenne cukorkát, vagy megnézné a cetlijét, meg tudja mondani, hogy milyen színű cukorkák vannak a dobozában. Ezek alapján meg tudnád mondani pontosan, hogy kinek milyen cukorkái voltak, és hogy hol milyen cetli volt?

2. Alszik?

0fs.jpeg

Amikor a király alszik, minden, amit igaznak hisz, hamis. Más szóval, minden, amit a király alvás közben hisz, az hamis. Amit viszont ébren hisz, az mind igaz. Nos, múlt éjszaka, a király azt hitte, hogy ő is, és a királynő is alszik. Aludt ekkor a királynő, vagy sem?

3. Király és királynő

0king.jpeg

    Rejtvényországban a teremtmények épeszűek vagy bolondok. A bolondok minden hiedelme téves, míg az épeszűek minden igazról tudják, hogy igaz, és minden hamisról azt, hogy hamis. Mármost a királynő azt hiszi, hogy a király azt hiszi, hogy a királynő azt hiszi, hogy a király azt hiszi, hogy a királynő bolond. A királynő épeszű vagy bolond?

4.A maharadzsa

0maha.jpeg

    A maharadzsa egy szigeten élt, és mindenkitől félt, ezért az egyetlen hídra, mely a szigetet a szárazfölddel összekötötte akasztófákat állíttatott. A hidat leghűségesebb őrei védték. A sziget köré pedig vérszomjas krokodilokat telepített. Meghagyta őreinek, hogy aki a hídra lép és hazudik, azt dobják a krokodilok közé, aki igazat mond, azt akasszák fel. Így egy idegen sem léphet be a szigetre. Egyszer arra jött egy vándor és valamit súgott az őrök fülébe, akik tanácstalanul egymásra néztek, majd beengedték a vándort a szigetre. Vajon mit súghatott?

5. Két rendőr és nyolc gyanúsított

0pol.jpeg

 

    Kennedy meggyilkolása után Colombo Los Angelesben, Pinkerton pedig New Yorkban látott munkához. Az nyilvánvaló, hogy 8, mindenki által ismert ember között van a gyilkos. Mindkettőjüknek sikerül 2-2 emberre leszorítaniuk a gyanúsítottak számát és szerencsére nem ugyanarra a kettőre, már csak össze kell rakniuk az információikat. Ehhez egy telefonvonal áll rendelkezésükre, melyet lehallgat a maffia. Ha a maffia megtudja ki a gyilkos, akkor azt rögtön megölik. De nem akarják egy hűséges emberüket elveszíteni, tehát amíg nem biztosak, addig nem ölnek meg senkit. Milyen információkat adjon át egymásnak a két nyomozó, hogy a maffia még ne tudja meg ki az elkövető, ők viszont mindketten megbizonyosodjanak róla?

6. Az erkölcstelen falu

0fal.jpeg

 

    Egy faluban él 50 házaspár. Tudjuk, hogy van legalább egy nő aki megcsalja a férjét. Minden férfi tudja, hogy ki kit csal meg, csak azt nem tudja, hogy a saját felesége megcsalja-e őt, vagy sem. Egyik nap a faluba érkezik egy sámán és így szól az emberekhez: ,,Ebben a faluban van legalább egy nő aki megcsalja a férjét. Ha bárki rájön, hogy a felesége megcsalja őt, akkor éjszaka akassza fel a saját házuk kertjében úgy, hogy másnap reggel mindenki láthassa. Senki sem világosíthatja fel a másikat arról, hogy ki kit csal meg''. A falubeliek megfogadják a sámán tanácsát. Eltelik az első éjszaka, de reggel nincs holttest. Második és a harmadik este sem történik semmi. Végül a 10. éjszaka utáni reggel pár férj felakasztotta a feleségét. A kérdés, hogy hány férfit csaltak meg?

7. Elemlámpa

0el.jpeg

 

    Van egy elemlámpánk, ami csak akkor világít, ha két jó elemet rakunk bele. Van 8 elemünk, amiknek a fele jó. Határozzunk meg 6 elempár kipróbálása után egy jó elempárt!

8. Aranyrög és a révész

0la.jpeg

    Az arányásó át akarja juttatni a folyó túl partjára az ott várakozó feleségének az aranyrögöt. A folyón dolgozik egy révész, aki minden mozdíthatót ellop. Az aranyásónak van egy ládikája, egy lakatja, és egy hozzátartozó kulcsa. És a feleségének is van egy lakatja egy hozzá tartozó kulccsal. A láda az egyetlen, ami túl nehéz ahhoz, hogy a révész ellopja. Segítsünk az aranyásónak átjuttatni az aranyrögöt anélkül, hogy ő vagy a felesége átkelne a folyón.